Kezdőlap

Létvég

Életútja elején mindenki civil, és életútja végén is az. Pályájuk derekán némelyek – átmenetileg – közéleti szereplőkké válnak: közismert színészekké, politikusokká, sportolókká, celebekké. Ám, ahogy Simándi József, a boldog emlékezetű operaénekes mondta: a népszerűség olyan cifraszűr, amit levenni is tudni kell. Sokan nem tudják. Tetszelegnek a szerepükben, remélve, hogy a kipontozódás velük nem történhet meg. Visszavonulni és meghalni mások szoktak! Pedig nem. A mulandóság a földi lét legigazságosabb szolgáltatása: mindenkinek jár, ingyen. Elkeseredésre nincs ok. A létvég is lehet szép, ha belátjuk: annál sokkal több jó nem történhet már ilyenkor az emberrel, mint hogy a saját házának udvarán ráesteledjen. Legyen mondjuk őszelő, szálldogáló pókfonalakkal és falevelekkel, szűrődjenek ki ismert hangok a konyhából, készülődjön vacsorához a család! Aranyozzák be a búcsúzó napsugarak a felhők pocakját, mint egy szentimentális Krúdy-regényben, s csorogjon szét az elmúlás bánata a tájon, de ne nagyon fájjon! Jólesően fájjon!